Múzeum éjjel-nappal - Nappal

Budapest helyett ezúttal vidéken.

Szeretem a kínai kultúrát. Lenyűgözőnek találom. Minden kis morzsáért, ami eljut hozzám, hálás vagyok. Kiváló kulturális műsorok és dokumentumfilmek vannak fent a YouTube-on is, sajnos angol felirat nélkül. Pedig mennyit tanulhatna belőlük a külföldi! Bár most már van Budapesten Kínai Kulturális Központ - ami nem azonos a Konfuciusz Intézettel -, azért ritkán látunk Magyarországon Kína tematikájú kiállításokat; bár az agyaghadsereg különböző formában már többször megfordult nálunk. És bár a kínai kultúra az én szívemhez áll közel, ha találunk közös nevezőt, akkor Boggerbabbert is rá tudom venni, hogy osztozzon velem az élményben.

A közös nevező ezúttal Székesfehérvár volt, a kiállítás pedig Az ókori Kína kincsei a Csók István Képtárban. Boggerbabberrel úgy döntöttünk, hogy a Pünkösd előtti szombaton tartunk egy csajos napot Székesfehérváron, ahol már ezer éve nem jártunk. A napot rögtön a kiállítás megtekintésével nyitottuk, némi kalandos parkolóhely keresés után. Mivel még sosem jártunk itt, a Könyvtár épülete előtt alkotó festőművésztől kértünk útbaigazítást: nem tudtuk, hogy a Képtár a Könyvtár épületében van.

Sajnos a kiállításhoz nem készült sem katalógus, sem egyéb szuvenír, mint ahogy azt a nagyobb múzeumokban megszokhattuk, így fotójegyet lehetett váltani, mi pedig éltünk is a lehetőséggel. Ahogy beléptünk, némi csalódottságot éreztem látva, hogy a kiállítás mindössze két teremből áll, viszont mire kijöttünk, minden csalódottságom elpárolgott: a kiállítás sokkal tartalmasabbnak bizonyult, mint az első látásra tűnt.

A kiállítás egy idővonallal kezdődött Kína eredettörténetétől indulva és áttekintve a középkori dinasztiákat, közben megemlítve a Kárpát-medence, majd Magyarország történelmének egyidejű eseményeit. Szeretem az ilyen összehasonlító tájékoztatókat, mert amikor az iskolában tanuljuk a történelmet, sosem vagyunk tudatában annak, hogy mi minden történt szerte a nagyvilágban abban az időben, amiről éppen tanulunk.

Mint általában, a kiállítás ezúttal is két egységre oszlott: az élők és a holtak világát bemutató fontosabb leletekre, középpontban a jádelapocskákból álló, egész testet beborító császári páncéllal, amit Boggerbabber nagyon bizarnak talált.

A kiállítás egy gyerekeknek készült interaktív sarokkal zárult, ahol felnőttként mi is remekül szórakoztunk.

Mire kijöttünk már farkas éhesek voltunk, így az előzőleg Boggerbabber által felkutatott Veled Teljes felé vettük az irányt. Nemcsak a szendvics és a pisztáciás csiga volt finom, hanem a hangulatos enteriörben teljesen fel is töltődtünk.

A rövid ebédszünet után nyakunkba vettük a várost, hogy megszabaduljunk a felesleges kalóriáktól. Előbb egy parkban kötöttünk ki, ahol óvodás csoportok készítettek tematikus kiskerteket hol lenyűgöző, hol mulatságos kreativitással. Aztán a sétálóutca egy szakaszán egy virágbolt installációiba botlottunk, ahol bárki kedvére fotózkodhatot.

A festőművész még akkor is ott dolgozott, amikor már hazafelé igyekezve ismét átvágtunk a téren. Számomra fontosak ezek a nyitott műhelyek, performanszok, amikor egy művész élőben alkot, és bárki szabadon nézheti, hogyan készül egy mű. Luxembourgban láttam először ilyet; maradandó élmény volt. Azonnal megjegyeztem a művész nevét, és nagyon izgalmas volt "találkozni" a szobraival az ország különböző településein.

Hazafelé még megálltunk egy fagyira Csákvár világraszóló cukrászdájában.

A fotókat Linderbabber és Boggerbabber készítették.