Lehet két kerékkel kevesebb? | Biciklivel a reggeli csúcsban

Részben tömegközlekedéssel járok dolgozni. Mivel a munkahelyem a vasútállomás közelében van, ezért mérlegelve a városi parkolási lehetőségeket, és egyáltalán, a csúcsidőszaki forgalmat (különösen hazafelé), vonattal járok be. Azonban a vasútállomásig kocsival szoktam elmenni. Egyáltalán nem nagy távolság, a Casa Mucsitól a vasútállomásig, gyalog mégis több, mint 30 perc lenne, kocsival pedig, a legnagyobb forgalomban is csak feleannyi. Ám kocsival is csak azért annyi, mert a kocsisorban araszolgatok, én is egyike vagyok azoknak a járműveknek, amelyekben egyetlen ember ül, s ahhoz képest igen nagy helyet foglalok el az úton.

Ez nem praktikus, és nem környezetbarát.

Kényelmesnek is csak fizikailag nevezném, hiszen az autóban nem ázok-fázok, de szégyellem magam amiatt, hogy hozzájárulok a reggeli dugóhoz. A téli reggeleken mindig arra gondoltam, hogy amint kétszámjegyű lesz a hőmérséklet (pozitív tartományban), biciklire pattanok. Mert biciklizni egyébként szeretek, és akkor aztán teljesen mindegy, hogy mekkora a kocsisor, mert én a lehető legrugalmasabban választhatom meg az útvonalamat.

Így a tavaszi szünet után, amikor tartósan kellemes volt az időjárás, a négykerekű járművemet kétkerekűre cseréltem, és így indítottam a napot, egy 15 perces tekeréssel.

Biciklizni jó. Én nem megyek túl gyorsan (még... a szezon végére biztosan növesztek egy kis tekerő-izmot), ezért van időm bekukucskálni a kertekbe, amelyek így tavasszal szebbnél-szebbek. Virágba borult gyümölcsfák, díszfák és illatozó bokrok mellett suhanok el, hallom a madarakat - ezek mind olyan apróságok, amelyek feldobnak, de a kocsiban ülve elmulasztom őket.

Jó érzés az is, hogy egy kicsit égnek az izmaim, tényleg csak annyira, hogy felébredjek, és jókedvűen érjek be melóba.

Mivel az utóbbi hónapokban sokat küzdöttem fáradtsággal, nem voltam benne biztos, hogy hazafelé is tudok-e majd tekerni, de azt sem bántam, ha munka után a biciklit tolva, egy kiadós sétával vezethetem le a napot. Meglepő módon (vagy éppen ellenkezőleg, nagyon is logikusan) azonban több energiám lett, és ez azért is vicces, mert ez a 15 perc reggel-15 perc délután tényleg nem valami nagy dolog. De úgy tűnik, éppen elég.

Most megint visszatért a hidegfront, én pedig egyelőre ismét visszaváltottam négy kerékre, de a hosszútávú célom az, hogy megtaláljam a megfelelő öltözéket, amivel ki tudom tolni a határaimat, és minél többször választhatom a biciklimet közlekedési eszközként.

Azt hiszem, a fenntartható közlekedésnek, a hosszútávú megoldásoknak ez a kulcsa: nem rutinból élni a mindennapjainkat, hanem időről-időre megállni, és megkeresni az igényeinkhez és lehetőségeinkhez legjobban illő megoldást. A heti bevásárlás még mindig autóval a legpraktikusabb, de amikor csak magamat kell vinnem rövidebb/városi távolságokra, a bicikli tökéletes. Az pedig, hogy ettől még energikusabb is lettem, óriási felfedezés, és persze rettenetesen örülök neki.

S ha már a felfedezésekről van szó, körülnéztem, hogy milyen jópofa biciklis kiegészítők vannak, amiktől még vidámabb lenne a kerekezés. A kutatásom rövid összefoglalója: van minden, és minden van. Elképesztő. A szalmakalapnak álcázott biciklis sisak, és a fordított combfix, amivel a libbenő szoknyát lehet megcsíptetni a kedvenceim :)

A képeket Linderbabber készítette.