Január 2025 - így indult az év

Január végén tervezett műtétem volt, így a hónap részben az ezt megelőző orvosi vizsgálatok teljesítésével telt. Ezenkívül tudtuk azt is, hogy a műtétet követő néhány hétben bizonyos dolgokat nem csinálhatok majd, ezért igyekeztünk ezekre is sort keríteni, részben a morál emelése, részben a későbbi böjt enyhítése céljából.

Brunch Anyubabberrel

Erősen indítottuk az évet, január másodikán már vérvételre mentem, az apró kellemetlenséget pedig egy anyás-lányos brunch-csal ellensúlyoztuk. Én már alaposan kiéhezve, de azért Linderbabber és Anyubabber is jó étvággyal érkeztünk az egyik kedvenc kávézónkba, ahol ínycsiklandóan finom, ráérős reggelit költöttünk el. Az évtervezős posztban írtam a saját hagyományok kialakításáról - én ezt az énindító brunch-ot is felvettem a listámra, különösen azért, mert kevés dolgot csinálunk hármasban.

Szauna és egy igazi tó!

Linderbabberrel mindketten nagyon szeretünk szaunázni, de sajnos sokkal többet beszélünk róla, mint amennyit gyakoroljuk ezt a remek tevékenységet.

Kifejezetten a műtét előtti időszakra időzítve egy szürke vasárnap délelőtt felkerekedtünk, és elkocsikáztunk a tatai Fényes Szaunához. A szauna egy teljesen jó, átlagos finnszauna, amitől viszont egyszerűen páratlanná válik az élmény, az a szaunaház melletti aprócska forrás-tó, ami egész évben 18-20 fokos. Na, ebben lehet csobbani.

És mi csobbantunk.

Linderbabber kissé visszafogottabban, én viszont egyre jobban feltöltődve és élvezve a helyzet abszurditását: körülöttünk a kb. 5 fokos tél, mi meg ott állunk egyszál fürdőruhában, és minden kerek, minden jó, és valahol a nem túl távoli jövőben már vár az ebédünk.

Lassú futás az ebzettel

Számítva a műtét utáni csökkent mobilitásra, januárban igyekeztem olyan sok kutyasétáltatáson részt venni, amit csak a munkaidőm megengedett. Még decemberben az egész család kidőlt Coviddal, és ez az én esetemben azt jelentette, hogy a kutyás futások is elmaradtak. Az utolsó hétvégén, napokkal a műtét előtt aztán az időjárás is kedvezően alakult (a hideg nem zavar, de hóban/jégen én nem merek futni; wellnesfutóként szerintem nem is kell :) ), így Ruby kutyával kétszer is tudtunk futni.

A tavalyi év nagy felfedezése volt számomra a lassú futás, abszolút megadja a runners' high élményt, felpezsdíti a vérkeringésemet, jó levegőn vagyok, a kutyával vagyok, és nincs benne semmi a futással kapcsolatos negatívumokból: nem fulladok ki, nem stresszelek amiatt, hogy vajon jó tempóban futok-e, szerintem teljesen minimális a sérülés veszélye is (ősszel nekiindultam csak úgy, ahogy voltam - az iskolai tesiórákon is így csináltuk! -, a januári hidegben viszont szépen bemelegítettem indulás előtt).

Már alig várom, hogy újra futhassunk együtt, bár időközben nemcsak nekem kell kényszerpihenőt tartanom, a kutyus térdízülete is rendetlenkedik. Nagyon szurkolok, hogy a kontrollon jó híreket kapjunk ezzel kapcsolatban, mert láthatóan ő is élvezi ezt a közös programunkat, és hát egy-egy ilyen félórás session után jó nagyokat szundít, ami egy eleven kis terrier esetében nagy szó.

A műtét a várthoz képest sokkal pozitívabb élmény volt, de a legjobb persze az, hogy már túl vagyok rajta. Valamivel több, mint három hét telt el, ami az ajánlott lábadozási idő fele - bár még nem állt vissza minden a régi kerékvágásba, a nehezét már érezhetően magam mögött hagytam.

Jó, hát azt terveztem, hogy az itthon töltött hetekben majd elvégzek egy online tanfolyamot, és ez eddig nem történt meg, de tényleg sikerült sokat pihennem, és a gyógyulásra fordítanom az energiáim nagy részét.

És persze, tervezzük Linderbabberrel a tavaszi programjainkat.

Borítókép: HUUM/ Unsplash